Ezen a héten egy olyan izgő-mozgó, soha szemét le nem hunyó felhőkarcoló-rengetegbe kalauzolunk el titeket, ami ősszel állítólag még varázslatosabb, mint egyébként. Ha nem hiszitek, járjatok utána, vagy kérdezzétek az 548 óra New Yorkban blog tollbamondóit!
Miért New York volt az úti cél?
Ákos édesanyja évek óta kint él, őt látogattuk meg.
2011. május 19-én készült az első blogbejegyzés – miben változott az életetek a tengerien túli utazás után?
Persze másfélév alatt sokat változott az életünk, de ezt nem kötnénk az úthoz vagy a bloghoz. Egyikünk azóta végzett a sulival, míg másikunk még tanul, de ennél lényegesebb változás nem történt. Unokatestvérek vagyunk, és ugyanannyit találkozzunk, mint az út előtt.
Az 548 óra New York blog a kinti létet volt elhivatott szemléltetni, hogy döntöttetek a folytatás mellett? Honnan merítitek a posztok témáit?
Kezdetben csak a kint töltött napjainkat szerettük volna megosztani másokkal. Nem terveztük, hogy több lesz belőle, még akkor sem, amikor túl voltunk az úton. Aztán teltek a hónapok és sokszor került szóba kettőnk közt a város. Sok érdekességet megtudtunk, illetve találtunk róla, és ha már úgyis ott volt a kész felület, gondoltuk összedobunk pár posztot, ami független attól, hogy mit csináltunk kint. Ahogy egyre mélyebben elmerültünk a város történelmében, építészetében és kultúrájában, úgy kerültek elénk a jobbnál jobb témák. A legtöbb poszt így született, de sokat merítünk New Yorkkal foglalkozó angol blogokról is.
Mikor kimentetek Ákos még csak 19 éves volt, tényleg szigorúan veszik az amerikaiak a „nagykorúságot”?
Nem igazán feszegettük ezeket a határokat, így erről nem tudunk hiteles véleményt mondani, de szerintünk nem komolyabban, mint például Magyarországon. Amúgy sokak szerint New York egészen más, mint az USA többi nagyvárosa, tehát lehet, hogy ott ez lazább, mint az ország mélyén. Amit viszont igazán szigorúan vesznek New Yorkban az a közbiztonság. A reptéren, a felhőkarcolókban és a 9/11-es emlékműnél is nagyon erős a biztonsági ellenőrzés, de szinte mindenhol érezni a figyelmet. A metrókártya hátuljára például nagy betűkkel van írva egy üzenet, miszerint: If You See Something, Say Something, vagyis, ha gyanúsat látsz, akkor jelentsd.
Mi volt a legemlékezetesebb élmény az utazás során?
Rengeteg élmény belefért az útba, de ha ki kéne emelnünk egyet, mint legemlékezetesebbet, akkor az talán az első teljes napunk éjszakája lenne. Egy nagyon aktív nap volt az: bejártuk majd’ egész Brooklynt. Az egésznapi séta után, késő este kitaláltuk, hogy megnézzük a Williamsburg hidat. A lakásunk sem volt közel hozzá, útlezárások és egyéb okok miatt pedig jóval tovább tartott az odaút, mint vártuk. Kivilágítatlan, üres utcákon sétáltunk, mire elértük a hidat, visszafelé pedig ugyanez, fokozva azzal, hogy a metró sem úgy járt, mint azt vártuk. Tulajdonképpen már az elején éreztük, hogy túl kimerültek vagyunk egy ilyen, több órás úthoz, de ahogy jöttek sorba az akadályok olyan volt, mintha legyőznénk a várost. Ez persze nem hangzik egy különleges élménynek, de nekünk valamiért egy jó kaland volt. Talán ez az, amit a legtöbbször felemlegetünk, de volt sok más jó élmény.
Melyek azok a blogok, amiket rendszeresen olvastok?
A blog.hu-s palettáról nehéz szelektálni, hiszen annyi kiváló webnapló van itt. Rendszeresen követjük például az IndiaPass-t, az Urbanistát, a Manzard Cafét, de szeretjük a fotósblogokat, így a Mai Manót vagy az MLZphotót is. Ezek mellett olvassuk a doncii.blogspot.hu-t, amit egy New Yorkba, majd onnan Londonba költözött magyar srác ír, és tele van érdekességgel. Az angol nyelvű New York-i blogok közül pedig közös kedvencünk a gothamist.com, amit mindenkinek ajánlunk.
Terveztek esetleg más témájú blogot is indítani?
Az 548 jelenleg a szabadidőnk jó részét leköti. Van ugyan egy másik közös blogunk, a Kerti régész, amelyben időkapszulákról és más földbe ásott dolgokról írunk, de azzal sajnos eddig nem tudtunk annyit foglalkozni, mint szerettük volna. Konkrét terveink inkább a New York-i bloggal kapcsolatba vannak.
Mik a tervek a jövőre nézve?
Mindenekelőtt igyekszünk rendszeresen frissíteni a blogot, valamint a közeljövőben szeretnénk egy fotópályázatot hirdetni a Facebook lapján (ehhez épp támogatót keresünk), amelyre az olvasók New Yorkban készült fotóit várjuk majd. Emellett jó lenne, ha a blogon keresztül sikerülne valamelyest közelebb hozni egymáshoz a New York-i magyarokat, és szeretnénk embereket toborozni egy kisebb projekthez, amelyben a Wikipédia New Yorkkal kapcsolatos szócikkeit fejlesztenénk. Mindezen túl van még egy komolyabb tervünk, ami csak részben köthető a bloghoz, de erről egyelőre nem árulnánk el többet.
Lesz újabb New York-i túra?
Ákos idén is meglátogatta az édesanyját, de közös utat most nem tervezünk, bár sosem lehet tudni, hogyan alakulnak a dolgaink. Akármi is lesz, a blog továbbra sem a személyes élményeinkre lesz kihegyezve, és maradunk a már szokott tematikánál.