érdekes. fontos. népszerű.

A hét bloggere

A horgászbot interfész a víz alatti világhoz

Nehézkesen indult, majd zökkenőkkel folytatódott a bloghu pecaügyi blogjával, a Szálkával, illetve kedves Géza bloggerével a levelezés, de végül csak összehoztuk. Az általános kérdések után Géza elárulja még azt is, hogy ez az egész dolog nem is a halról szól.

Tudja-e rólad a környezeted, hogy blogolsz?

Már most figyelmeztetek mindenkit, hogy amit írok, az alkoholos befolyásoltság alatt történik. Igen, az egerem rákakil örömében a padra, amikor posztot írok, a klaviatúrám simogat, a monitorom mosolyog, a nejem anyázik, de ez így van jól, mert ha olvasna is, nem állna szóba velem.

Mit szólna a családod/környezeted ha kiderülne?

Mindenki tudja.

Hányan írjátok a blogot és honnan ismeritek egymást?

Heten írjuk. Shepherd, Shi Manó, Yozuri Béla, Kérész, Szily Laci, Ekkerjoz és én. Mindannyian egy Hal-lista nevű zártkörű internetes levelezőlistán horgászunk már több mint tíz éve. Néha vízpartra is kiülünk. Olyan ez, mint egy szabadkőműhes páholy, csak kevésbé gonosz, viszont jóval befolyásosabb.

A legcikibb dolog valakitol megkérdezni, hogy miért lett a nicked az, ami. Tehát miért?

Tervezem, hogy írok erről egy könyvtárhálózatot. Kókuszdióhéjban: amikor még nem volt olyan szó, hogy nick, engem rendesen Biró Attilának hívtak. Aztán volt egy tanár, az ultarhangú Laci bácsi, akinek nem csak a memóriája volt rossz, hanem a humora is zseniális, és úgy hívott, hogy Síró vagy Bitó. Alapnak ez elég, többet ne kérdezzetek, mert leszórok mindenkit bordói lével. Az bió.

A második legkínosabb a blog nevét firtatni. Nos?


Szily Laci - így nagybetűvel - barátom érdeme ez az elképesztően zseniális név.  Biztonyítéka annak, hogy a magyar alkotó nyelv, Laci pedig biszexuális.

Mi volt a legfurcsább hely, ahol életedben posztot írtál?

Egy siracusai bordély és egy osakai sumobár. Holtversenyben. Nem tudok dönteni.  Mindkettő a dolgozószobámban történt.

Mennyit kerestél eddig blogolással (munka, hirdetés) és mennyi volt a kiadás?

Ez minden szempontból legális kérdés itt? Ha igen, akkor "lófaszt", ha nem, akkor: ezt nem azért csinálja az ember, hogy meggazdagodjon. Órák hosszat ülni a gép előtt kihívás, de ugyanakkor ajándék.  

Mi volt a legdurvább kommented és miért kaptad?

Egyszer egy törzskommentelőnk visszakérte azt a könyvet, amit egy éve nekem adott, hogy dedikáltassam Szily Lacival. Annyira begurult, hogy csupa grafikus karakterekből kirakott a kommentmezőbe egy óriási négerpéniszt. Na jó, nem, de félek, hogy egyszer tényleg megtörténik. 

Három kedvenc magyar, külföldi nyelvu blogod?

Nem kérdéses, a szkajparasztok.blog.hu, az anyafold.blog.hu és a fa.blog.hu, de nem azert, mert reklámozni akarom oket vagy mert annyira jók volnának, hanem mert sokat fizetnek.

Ha egy nap külföldi bloggerré változva ébrednél az ágyban, ki szeretnél lenni?

Csiró Géza lennék - mondjuk - Gibraltárról, visszataszítóan gazdag, adómentes és naponta horgászós.

Mit dolgozol, amikor nem blogolsz?

Próbálom menteni a menthetőt. Aminek vizesnek kellene lennie, az legyen is vizes, aminek pedig nem, az is.

Mit vásároltál magadnak utoljára? (Élelmiszert nem számítva.)

Porcsinrózsa-, sarkantyúka-, schniedling- árvácska-, kankalin-, nárcisz, ciklámen- szappanfu-, Thunbergia-, Passiflora-, büdöske-, petúnia-, Coleus-, Gazania- és tátikamagot vettem, de pszt! Yozuri Béla nem tudhatja meg, neki is vettem belole.

Szexeltél-e a blognak köszönhetően, bloggerel, olvasóval, bárkivel?

Mivel heten - férfiak - írjuk a blogot, sűrűn kerül a szex központi témába.  Gyakran hirdetünk meg blogos szexankétot. Sajnos csajok még nem jöttek el, de nem ez a lényeg a blogolásban.

Soha életemben nem volt a kezemben pecabot és a családom kezében sem. Mi a jó benne? Csinálj kedvet nekünk, aki csak ettük eddig a halat, de az ölését másra hagytuk.

A horgászat nem a halfogásról szól. A víz imádata a lényeg. Én legalábbis ezzel magyarázom, hogy sosem fogok semmit. A horgászbot meg interfész a víz alatti világhoz - vele kontaktusba kerülsz egy más dimenzióval, nélküle viszont csak úgy bámulod, mint egy múzeumi tárlatot. Gyere egyszer el, felinstallálok egyet rád.  A természetbe lépve az ember garantáltan gazdagodik valamilyen élménnyel. Én például egyszer véletlenül beledobtam az etetőkosarat egy, a nádas túloldalán szeretkezni készülő pár csónakjába. Volt nagy riadalom. Félretéve az idétlenkedést, az igazi horgászt nem a húsbeszerzés lehetősége hajtja, hanem az, hogy kint lehessen a parton. Persze, ha ezt még megtudja fejelni azzal, hogy zsákmányol is valamit, akkor egy kicsit ősemberré válik, és ahhoz a katarzishoz képest a drogozás csak helyettes államtitkár egy gigantikus vízfejkormányban.

A horgászélmények sztorizása az ugyanolyan ciki mint a katonaélmények mesélése? Mondj egy kedvenc-vicceset és abból majd eldöntöm.

Nem cziki egyáltalán. Vannak szenderd vicczek, mint például a doboz csalikukorica ráhelyezése egy mélyen szendergő horgász horgára. Mi ugyanezt kotonnal szoktuk, mert az humorosabb, de nagyon bejön az olcsóbb análvibrátor is.
Aztán vannak spontán mosolyra fakasztó jelenetek. Rendszerető ember révén egy nagy vödörben hordom az összes czucczomat, beleértve az irataimat is. Egyszer egy grandiózusra sikerült téli menyhalazás vége felé egy barátom megkérdezte, ne hagyja-e ott a maradék csalihalát, mivel néhányan még maradni akartunk egy kicsit. Örültem a felajánlásnak, de tíz perccel később nagyon nehezen találtam meg a sötétben a vödröm tetején úszó személyim és a kocsi forgalmija alatt rejtőzködő sneciket a jéghideg vízben.

A horgászat amúgy több mint hobbi, de az meg demagóg, ha azt mondom, életérzés. Inkább szubkultúra, de össztársadalmi befolyása is van. Mi sem magáról a pecáról írunk, hanem arról, hogy azon keresztül hogyan lesz szenvedője az ember annak a mindent megmételyező eszetlenségnek, ami ebben az országban zajlik, és ami nemcsak az ő kedvét rontja el, hanem apránként tönkreteszi azt, amit úgy hívunk: közösség. Nem akarjuk, hogy így legyen, ezért is kreáltuk ezt a médiumot, ahol mindenki megmondhatja a véleményét, nincsenek technokraták által kreált, papírhalmazba betonozott alapigazságok, csak hal van, víz van, vita van, vicczelődés van. Emberi dolgok vannak.     


Legközelebb a Szertár írója, Zsíros László Róbert válaszol kérdéseinkre. Kérdeznél tőle? Szeretnél neki mondani valamit? Írd meg nekünk!

Tetszett az interjú? Megosztom Facebookon
süti beállítások módosítása