érdekes. fontos. népszerű.

A hét bloggere

Sorozatfüggés felső fokon

sn.jpgA héten Norbival, a Filmsor blog szerzőjével beszélgettünk. A blogon a legfrissebb filmekbe és sorozatokba nyerhetsz betekintést; ha épp nem tudod eldönteni, hogy mit nézz meg este, itt biztosan megtalálod a kedvedre valót!  

Nagyon sok filmes blog van, ami egyáltalán nem tántorítja el a vállalkozó szelleműeket még egy újabb indításába. Te mivel nyújtasz többet a konkurenciánál?

Nem hiszem, hogy többet nyújtanék a konkurenciánál, sőt inkább kevesebbet, hiszen csak azoknak a sorozatoknak (és kevés filmnek) szentelek figyelmet, amik engem is érdekelnek. Tulajdonképpen olyanná lett mostanra a Filmsor, mintha a filmes/sorozatos naplóm, adatbázisom lenne, amibe rendszerezem azokat az élményeket amiket átéltem, illetve amik még várnak rám. Ezeket pedig kiszínesítem néha sajtóanyagokkal, de mostanra már azokat is eléggé megválogatom. Na jó, a többet talán a kevesebbel nyújtom, persze csak azoknak akiknek erre van igényük.

Rengeteg sorozatról olvashatunk a blogon. A valóságban ebből te mennyit nézel?

Az összeset, sőt talán még többet, csak valamiről egyszerűen már nincs erőm írni. Persze vannak sorozatok, amiket idővel elhagyok, főleg a szabadidő hiánya miatt, de ez kevésbé jellemző, sőt mostanra már filmeket sem nagyon nézzek, csak hogy több időm jusson a különböző szériákra. Jelenleg 70-nél is több sorozatot nézek egyszerre, tulajdonképpen minden szabadidőmet beáldoztam értük. Tudom ez így kissé ijesztő lehet, de még mindig nem érzem megszállottságnak, inkább hobbinak.

Te hol szeretsz inkább filmet nézni: otthon vagy moziban?

Otthon. De persze ennek megvan az oka. A mozis képi és hanghatás túl sok nekem, az utóbbi két moziélményem elég komoly rosszullétbe ment át. Gondolom ez valami betegség lehet, de sose jutottam el addig, hogy elmenjek vele orvoshoz.

Szerintem nagyon nehéz erre a kérdésre választ adni, én legalábbis soha nem voltam rá képes, de van kedvenc filmed? Ha igen, melyik az és miért?

Erre tényleg nagyon nehéz választ adni, de talán a legmaradandóbb filmélményem az Jamin Winans Ink-je, ami tulajdonképpen nulla forintból teremt olyan világot és történetet aminek még Hollywoodban is a csodájára járnának – na jó talán kissé elfogult vagyok. Ehhez képest a film még a mozikba sem nagyon jutott el.

Sok az ismertető, előzetes, inkább egy tárgyilagosabb, objektívebb hangvétel ütközik ki nálad. Mekkora szerepet kap a kritika, a szubjektív vonal a blogon?

Sokkal kevesebbet, mint régen. Persze vannak még olyan sorozatok, amelyekről élvezem ha írhatok, de a hosszabb hangvételű írásokra már abszolút nem futja az időmből. Amíg online dolgoztam több ilyen írásra volt időm, most már örülök neki, ha 1-2 bekezdést tudok írni az aktuális sorozatepizódról.

Hullámokban elkap még néha a véleményalkotás, de már nem is érzem azt, hogy a fogyasztóknak, olvasóknak igényük lenne a terjedelmes írásokra, akinek mégis az tudja, hogy ne a Filmsorra, hanem mondjuk a Filmtrailerre, a HorrorMirrorra vagy az Aeonflux-ra navigáljon. Én legalábbis úgy gondolom, hogy egy egészen más réteg igényét elégítem ki: elsősorban a türelmetlen, gyorsfogyasztó, a Twitteres közösséghez hasonlóan „csak a lényeg” érdekel mentalitású olvasókat látom el gyorsinfókkal. Eleinte kényszerből jött a tárgyilagosság, mostanra már teljesen tudatos lett.

Nálad milyen követelményeknek kell megfelelnie egy filmnek, hogy megnézd? 

A legtöbb esetben már az előzetesek alapján eldöntöm, hogy megnézem-e vagy sem, de előfordult már, hogy ismerősök győztek meg, hogy mégis megnézzek egy olyan filmet, aminek a hangulata az előzetes anyagok (poszter, előzetes, stb.) alapján nem fogott meg. Persze a rendező személye és a szereplők is meg tudnak erősíteni abban, hogy látnom kell egy filmet, de manapság ez már ritkább.

Mint filmes szakember te mennyire követed a különböző díjátadók, filmfesztiválok eseményeit? Mi a véleményed például a mostani cannes-i felhozatalról?

Elég erőteljesen kiábrándultam a különböző nemzetközi díjátadókból, hiszen az elmúlt pár évben elég nehezen magyarázható módon osztogatták a különböző díjakat. Ben Affleck hatalmas rendező, de pont Az Argo-akció ért Oscart? Nolan egy filmje sem elég jó egy szobrocskára, de Spielberg százszor műbb és hatásvadászabb ismétlődő sztorijainak minden évben ott kell lennie? De persze az Emmyt és Oscart még élőben követem már csak a miheztartás miatt is, de a kisebb fesztálokról már csak távirati iroda és néhány külföldi oldal szintjén tájékozódom. Így van ez most is a cannes-i filmfesztivállal. Na megy ugye itt az upfronts, az éppen elég figyelmem leköti.

Hogyan viszonyulsz az HBO nagy slágeréhez, a Trónok harcához? Téged is magába szippantott a kamuközépkoros, rengeteg szereplős kalandsorozat?

A Trónok harca például pont egy olyan sorozat, amelyben szívesen ütköztetem a véleményem és én a sötét oldalon állok. Az első évada nagyon rendben volt, de azóta semmi más nem történik, mint hogy megpróbálnak megélni az első évadban megszerzett figyelemből. Szerintem a könyv túl sok a készítőknek és egyszerűen nem tudnak kellő időt fordítani minden karakternek, ha meg mégis akkor a továbbiakban jelentéktelen karaktereknek is kiemelt figyelmet fordítanak. Nem igazán sikerül eltalálni az arányokat, mostanra pedig amolyan asztalt körbeülős, beszélgetős, fantasybe oltott szappanoperává lett – de azért vannak még jó pillanatai.

Mi a véleményed a letöltő oldalakról?

Szükség van rájuk, nélkülük a legtöbb – hozzám hasonló – tartalomgyártó sehol sem lenne. Ha csak arra gondolok, hogy mennyi élményről maradtam volna le az ilyen oldalak nélkül… Persze nagyon fontos, hogy legalább belülről szabályozva legyenek ezek az oldalak.

Ráadásul a legtöbb stúdió is sokat köszönhet ezeknek az oldalaknak, az előbb említett Trónok harca például hihetetlen számokat produkál online, ami ha nem is nézőszámban, de rajongóbázisban rengeteg jelent például az HBO-nak.

Voltak már olyan kommentelőid, akikkel meggyűlt a bajod?

Természetesen voltak és persze lesznek is. De ez hozzá tartozik. Idővel megtanulod őket kezelni. Az utóbbi időben egyébként csupa pozitív élményem van a hozzászólókkal kapcsolatban.

Az ultimate kérdés, ami eldönt mindent: felirat vagy szinkron?

Kizárólag felirat. Mostanra egyszerűen már képtelen vagyok bármit is szinkronnal megnézni. A Hannibal sorozat 4. részét ugye a bostoni merénylet miatt nem vetítették le az USA-ban, így rá voltam fanyalodva a szinkronos verzióra, de mintha egy egészen más sorozatot néztem volna. Mostanában egyre többször érzem azt, hogy talán még a különböző Helyszínelőket is nézném, ha nem szinkronosan látom őket először. Na jó, azt talán mégsem. Egyébként meg ezúton is hatalmas köszönet minden hazai filmes és sorozatos feliratkészítőnek, fordítónak, hatalmas munkát végeznek!

Tetszett az interjú? Megosztom Facebookon
süti beállítások módosítása