érdekes. fontos. népszerű.

A hét bloggere

Annenn, azaz divat, design, művészet!

annenn-260.jpgManapság számtalan divatbloggal találkozhatunk, akárhol is böngészünk, azonban kevés olyan van, ahol személyes hangnemben íródott, tapasztalatokon alapuló, egyedi posztokat olvashatunk. Erre egy remek példa az Annenn blog, melyről egyre többen beszélnek, és látogatottsága is folyamatosan növekszik. Velük beszélgettünk a héten.

A divatvilág egy hobby számotokra vagy közelebbi kapcsolatban álltok vele? 

A szakmáink jelentősen eltérnek a divat világától, úgyhogy inkább hobbyként tartjuk számon a divat iránt való érdeklődésünket és a blogolást, bár annyi szakmai kötődésünk azért van, hogy AdriENN a Krea Smink és Öltözködéskultúra szakát végezte, míg MariANN a Krea stylist szakán kezdi meg hamarosan tanulmányait. Úgyhogy egyelőre hobby és szenvedély számunkra, mely gyerekkorunk óta nem enged el, de bízunk benne, hogy egyszer szakma lesz ebből a szerelemből.

Mi a titkotok, hogy számtalan már befutott divatblog mellett Nektek is egyre nagyobb a látogatottságotok?

Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi divatot nagyon sok szemszögből lehet megközelíteni. Talán a mi blogunk sokak számára olyan betekintést nyújt a divat világába, mellyel máshol nem lehet találkozni. Szokatlan, sajátos látásmód ez, mely betekintést ad a magyar, de elsősorban a nemzetközi divat világába. Nagyon fontos számunkra az, hogy megőrizzük hitelességünket, ezért kizárólag olyan témákról írunk, melyeket saját tapasztalatainkra alapozunk és nekünk tetszenek.

Miben nyújt mást az Annenn, mint a többi trenddel foglalkozó blog?

Posztjaink nem csak divatról, hanem designról és művészetről és ezek kapcsolódásáról is egy szubjektív betekintést ad az olvasó számára. Úgyhogy a plusz a mi olvasatunk, ami nem csak tálalja a divatvilág híreit, hanem tovább is gondolja azokat.

Sok New York-ról szóló poszt van a blogon. Mondhatjuk, hogy rajongtok az ottani stílusért?

Inkább MariANN az, aki szívesen inspirálódik a New York-i „stílusból”, de a  blog alapvetően nehezen szűkíthető le egy stílusra. Mégis, ha ezt meg kellene tennünk, akkor azt mondanánk, hogy a skandináv divatvilág kerül gyakrabban említésre. Ez a stílus áll AdriENN-hez a legközelebb, így a kettőnk ízlésvilága az, ami alakítja a posztok témáját.

Ki a kedvenc magyar tervezőtök?

AdriENN: Je Suis Belle

MariANN: USE Unused

Mi a véleményetek a “zöld” (környezetbarát) divatról?

Számos poszt készült az öko divatról az elmúlt évben. Érdekes és izgalmas a természet és az ember kapcsolata, mely rengeteg művészt foglalkoztat napjainkban, legyen az divat vagy design témakör. Fontos felhívni az emberek figyelmét a globalizáció okozta negatív hatásokra, melyet mókás, figyelemfelkeltő, hétköznapjainkban megjelenő tárgyakkal a legkönnyebb.

Nemrég egy sokkal letisztultabb, egyszerűbb design-t kapott a blog. Mi az oka ennek?

A döntést már régóta fontolgattuk, de mivel a blog színei annak idején a legfontosabb ismertető jegyeink közé tartoztak, így elhalasztottuk ezt a lépést. Most azonban úgy éreztük, hogy eljött a változtatás ideje. Egy sokkal letisztultabb, tágas, könnyed designt álmodtunk meg úgy, hogy abban a korábbi ismertető színeink is megtalálhatóak játékos formában a logó mögé rejtve. Olyan designban gondolkodtunk, mely nemzetközileg is megállja a helyét. Ez szerintünk ilyen lett.

Vannak jövőbeli terveitek az oldallal?

Terveink mindig vannak, folyamatosan ötletelgetünk, mit, hogyan tudnánk fejleszteni, mivel tudnánk még érdekesebbé, egyedibbé tenni az oldalt. Közeli céljaink közt szerepel az, hogy több nyelven jelenjenek meg posztjaink, ezáltal egy külföldi olvasóközönséget is kialakíthassunk. 

Milyen visszajelzéseket kaptok a blog kapcsán?

A visszajelzések nagyon pozitívak, melyek mindig újabb erővel és energiával töltenek fel bennünket a további alkotást illetően.

Mit üzentek az olvasóknak?

Fontos, hogy nyitott szemmel járjuk a világot és megadjuk a lehetőségét annak, hogy folyamatosan új és új inspirációk érjenek minket.  Legyünk befogadóbbak a szokatlan, különleges iránt!

Tetszett az interjú? Megosztom Facebookon