érdekes. fontos. népszerű.

A hét bloggere

Magyar menni lakni India!

2012 02 17 Indiapass interjú.jpgA mínuszok és a hóesés közepette ezen a héten Indiába látogatunk az IndiaPass blog segítségével. Ha kíváncsi vagy az indiai kultúrára, gasztronómiára és az "egyszerű" hétköznapokra, akkor neked ajánljuk ezt az interjút!

Minek a hatására döntöttetek úgy, hogy elköltöztök egy távoli országba?

VIKI: Nem titok, hogy manapság rengeteg fiatal, illetve középkorú hagyja el Magyarországot. Egyszerűen a hangulat, ami otthon uralkodik, folyamatosan nyomasztja az embereket mind az üzleti, mind a privát élet területén. Rengeteg az olyan barátunk és ismerősünk, aki vagy már külföldön él, vagy rövidtávú tervei között szerepel a költözés. Ami megdöbbentő, az az, hogy nem feltétlenül, illetve nem csak azok akarnak váltani, akiknek anyagi problémáik vannak, már az olyan ember is menekül, aki amúgy jól el van eresztve, de nem bírja a hangulatot. Egészen konkrétan tavaly februárban, amikor Laci éppen csak túl volt egy laza gerincsérv-műtéten az egyik ügyfelünk azonnal egy 1000 kilométeres útra „kényszerítette”, mivel kiírtak egy olyan tendert újra, amit már régen megnyertünk, nem mellesleg közel 10 éves sikeres együttműködés után. Gerincműtét után nem feltétlenül egészséges nem, hogy az utazás, de maga az ülés sem. A tendert megnyerte egy nem sokkal azelőtt még az ügyfelünknek dolgozó kolléga új cége... Az igazat megvallva sok ilyen „apróság” után egy hirtelen ötlettől vezérelve vásároltunk egyirányú repülőjegyeket tavaly áprilisban. 

Miért pont Indiát választottátok uticélnak?

VIKI: Egy évvel a kiköltözésünk előtt már eltöltöttünk egy hónapot Indiában Lacival. Akkor majd 4000 kilométert utazgattunk ide-oda és nagyon tetszett az egész. Amennyire féltem az egésztől az elején, annyira bizonyított az ország az út során pozitív értelemben. Nem mondom, hogy engem nem zavar a szemét, vagy a köpködés, stb. de mindezeket többszörösen túlszárnyalja az a tény, hogy itt a nyomornegyedben élők is tudnak mosolyogni. Amikor valami nem úgy történik, ahogy eltervezi az ember (pl.: hivatali ügyintézés), akkor nincs asztalborogatás, meg anyázás, hanem mosolyognak. Eleinte persze ez az embert még jobban idegesíti, mert mit röhögnek, amikor nekem bajom van, de idővel okafogyottá válik az idegeskedés, és az ember valóban megtanul mosolyogni ilyen helyzetben is. Mindezek mellett pedig az indiai gasztronómia rabjai vagyunk.

Nem volt nehéz megszokni, beilleszkedni egy teljesen más kultúrába?

VIKI: Ez az a kérdés, amit a család mindhárom tagja különbözőképpen válaszolna meg. Van egy öt és fél éves lányunk. Mielőtt eljöttünk, miatta aggódtam a legjobban – hogy fog boldogulni az angol nyelvvel (amit akkor még nem beszélt), hogy fogja viselni a higiéniás körülményeket, hogy bírja majd a család hiányát, stb. Lassan 9 hónap után azt kell, hogy mondjam, hogy a kisasszony meg sem rezdült az egésztől. Ritkán hullajt néhány könnycseppet a család miatt, de az is inkább kicsit erőltetett. Ugyanaz a kis pörgős vezéregyéniség az itteni óvodájában is, ahogy otthon volt. Véleményem szerint ez azzal magyarázható, hogy egy ekkora gyermek még az anyaországát is „tanulná”, tehát Indiát tanulnia is teljesen természetes. 

Velem már nem ilyen egyszerű a helyzet. Amíg az ember csak 1-2 hónapot tölt külföldön, az igazából olyan, mint egy nyaralás... főleg a trópusokon. Aztán lassan rájövünk, hogy ez itt az igazi életünk, itt kell ügyeket intézni, iskolába járni, orvoshoz járni, főzni, mosni, takarítani. És a körülmények teljesen eltérőek. Ráadásul a nők társadalmi szerepe is nagyban eltér az Európában megszokottól. Gyötörtek a kérdések, hogy miért is adtam föl a kényelmes európai életemet. Hónapokig nem tudtam aludni a melegtől. Engem elért a kultúrsokk elég tisztességesen. Mostanra talán túlvagyok mindezen, illetve nagyon sokat számít, hogy van mit csinálnom. Amióta megalapítottuk kis utazási irodánkat, azóta egészen más az élet. Egészen a cégalapítástól, az arculattervezésen át, a nyomtatott és on-line anyagok tervezéséig mindent magam végeztem és végzek. Nem utolsó sorban a blogolás is segít, hiszen nem hagyja feledni a szép dolgokat és emlékeket.

LACI: Én mindig a múltban szerettem volna élni, itt megtehetem. A szabályok jóval lazábbak, a élet sokkal egyszerűbb. Öreg autókkal és motorokkal járunk, ha úgy tartja kedvünk, iszunk egy kókuszt és lemegyünk a tengerpartra. Ezt nem nehéz megszokni. Elég nyitott ember vagyok, a kapcsolatteremtés sosem okozott problémát. Hogy néha nincs áram, vagy Internet az nem akkora probléma, hogy beárnyékolja a mindennapokat. A kultúrsokk engem nem ért el. Amit viszont kezdek észrevenni magamon, hogy már tetszenek a túldíszített, színes ruhák, házak, zenék, filmek...  

Blogot az itthoni rokonok miatt indítottatok, vagy az is a célok közt szerepelt, hogy megismertessétek másokkal az ottani világot?

VIKI: Ahogy mondod, talán az első ok, illetve cél a család és a barátok képben tartása volt, továbbá az, hogy magamban is erősítsem a tudatot, hogy mire is készülök. A blogot támogatandó létrehoztunk egy Facebook oldalt is (http://www.facebook.com/IndiaPass), ahol a blogon megjelenő bejegyzések mellett gyakorlatilag napi rendszerességgel képeket, apró szösszeneteket osztunk meg. Meglepődve tapasztaltuk, hogy mekkora az érdeklődés a mi kis életünk iránt. Mind utazók, mind csupán érdeklődők is olvasnak bennünket. Emiatt vannak olyan bejegyzések is most már, melyek kifejezetten az Indiába látogatóknak szólnak (vízumszerzésről, beutazásról). Jövőbeli terveim között szerepel az Indiapasson belül egy gasztrorovat indítása, mert úgy érzem, hogy hiánypótló lenne, hiszen általában csupán vegetáriánus indiai ételek receptjeit találhatjuk meg magyar nyelven. Én szeretnék a non-veg kulináris élvezetek mellett a fűszerekről, konyhai eszközökről és eljárásokról is írni.

Tervezitek, hogy hazaköltöztök vagy ott képzelitek el a jövőtöket?

VIKI: Egyelőre maradunk. Áprilisban hazalátogatunk majd 2 hónapra, aztán jövünk vissza. Sajnos, amíg ennyire rossz a helyzet Magyarországon, sőt Európában, addig nem látjuk semmi értelmét a hazaköltözésnek. Engem Johanna iskoláztatása aggaszt egy kicsit itt Indiában, amivel remélem sikerül megbarátkoznom majd idővel. 

Hogy viszonyulnak hozzátok a helyiek? Befogadóak?

VIKI: Nagyon kedves, rendes, dolgos emberek a minket körülvevő helyiek. Persze vannak kivételek, meg azért itt-ott nyilván van a bőrszínünk miatt lehúzás. Azt kell hogy mondjam, nagyon sok függ az itt élni akarók hozzáállásától, viselkedésétől a megítéltetésük. Aki játssza az eszét, hogy ő a nagy fehér, azzal az indiai is másképp viselkedik.

LACI: Sok segítséget kapunk tőlük és természetesen ránk is számíthatnak, ha szükségük van valamire. Már több családi ünnepen részt vettünk, jól esik, hogy gondolnak ránk. A mi, európai életünk jóval kevesebb lehetőséget nyújt családi összejövetelek szervezésére. Itt viszont három vallás békés együttélésének köszönhetően rendszeresen alkalom nyílik az ünneplésre.

Egyre többen olvassák a blogot. Mit gondoltok, ez minek köszönhető?

VIKI: Remélem annak, hogy érdekesek a cikkek :-) A viccet félretéve, szerintem egyrészt sok mindenki álmát valósítottuk meg. Sokan álmodnak arról, hogy az örök nyárban, pálmafák között, a tengerhez közel élhessenek (ez persze nem mindig olyan szép és könnyű, mint ahogy hangzik). Az otthoni -20 is gondolom, hozzájárul ahhoz, hogy ha csak virtuálisan is, de jönnek az olvasók a meleg Indiába. És végül, de nem utolsó sorban én azt tartom a „siker” egyik legnagyobb okának, hogy mi nem azért jöttünk ide, mert a vallás vonzott, vagy nem önkénteskedünk, nem önmagunkat keressük. Egy egyszerű, hétköznapi család vagyunk és ugyanolyan egyszerű, hétköznapi életet élünk, mint az olvasóink... csak egy kicsit arrébb. 

Milyen visszajelzéseket kaptok az olvasóktól? Volt már esetleg arra példa, hogy a blog hatására látogatott el valaki Indiába?

VIKI: A kommentelők egyik nagy csoportja, akik már jártak Indiában és a történeteink által felelevenednek bennük a szép emlékek. A másik nagy rész azokból áll, akik készülnek és tanácsot kérnek. Van olyan olvasónk, aki arra kíváncsi, hogy valaki hogyan képes egyáltalán ilyen lépésre, mert ő a világ minden kincséért sem vállalná. Hál’ Istennek ezek mind kulturált hozzászólások, a trollok eddig nem nagyon képviseltették magukat. Arról nem tudok, hogy valaki kifejezetten a blog hatására jött volna, de olyan van, akinek az aggodalmát csökkentették az írásaink. Sokan bíztatnak bennünket, izgulnak értünk.

Üzentek valamit az olvasóknak?

Készítsétek az ízlelőbimbóitokat, mert nemsokára indul az on-line indiai főzőtanfolyam! Ha van olyan téma, amiről szívesen hallanátok, jelezzétek! Egy kedves olvasó javaslatára pedig, ha lesz rá igény, a tavasszal tarthatunk egy közönségtalálkozót mondjuk a kedvenc indiai éttermünkben.

Tetszett az interjú? Megosztom Facebookon