érdekes. fontos. népszerű.

A hét bloggere

Üzenet a magasból

bloghu1.jpgA héten az Altomán blog szerzőjével beszélgettünk, aminek elsődleges oka az volt, hogy megtudjuk, miért nem olvashatunk új kalandokról október óta. Természetesen erre is és még sok más érdekes dologra fény derült. Magasságmániások előnyben.

(A fotót köszönjük Németh András Péternek.)

Először is, ami sok rajongódat érdekelheti: több mint 3 hónapja nem blogolsz, mi történt, abbahagyod az írást?

Semmiképpen! Bár tény, hogy enyhén szólva hosszúra nyúlik ez a szünet két bejegyzés között. A legutóbbi óta is jártam ütős helyeken, például az Arany János utcai metróállomás alatt, a budai vár érdekes helyein, vagy a Rákosi bunkerben. A baj az, hogy a nagymányoki szénbrikettgyár óta (a legutóbbi bejegyzés) még szenes a cipőm, mert letisztítani sem volt időm. Nagyon elkapatott a munka. De imádom a blogot, és nagy terveim vannak vele!

Gyerekkorodban is már felmásztál mindenre, ami magas?

Igen, főleg azért, mert még most is tart a gyerekkorom. :) Igazán 12 éves koromban kaptam rá, amikor az iskola legfelső emeleti ablakából szünetben kifelé lógattam a lábamat, vagy kimásztam a külső oldalára. Nekem tök jó szórakozás volt, de mindenki mást kivert a víz – én meg nem értettem, hogy mitől. Ugyanekkor kezdtünk el elhagyatott épületeket bejárni.

Ha más városba utazol, mindig felkeresed az ott található elhagyatott épületeket?

Ez úgy van, hogy az emberben kialakul, hogy automatikusan ezeket keresi, még ha nem is tervezi előre. Ha találok valamit, akkor megpróbálom megjátszani, mert hajt a „most vagy soha” érzés. De már szerveződőben vannak olyan utazások is, amik kifejezetten urbex célokat szolgálnak. Van egy nagy listám a célpontokról, mert hihetetlenül ütős helyek vannak Magyarországon.

Egy mászás okozott már neked valamiféle komolyabb sérülést?

Komolyabbat még soha, kisebbeket rendszeresen. Általában annyira leköt, hogy nem veszem észre, ha sebződök, csak később. De ha magas helyeken mászkál az ember, akkor többnyire két kimenetel van: fennmaradás vagy leesés. És 2 emelet felett már mindegy, hogy milyen magasról esel le.

Nem félsz attól, hogy valaki a blogon olvasottakat akarja utánozni, és leesik valahonnan?

Az ilyesmitől óva intek mindenkit ott is, és ezúton is. Nem azért csináljuk, hogy rajoskodjunk, hanem szerelemből és műélvezetből. Én a magam részéről szeretem a veszélyt, de mégis vannak helyek, ahol megállok. Ilyen helyekre csak az menjen, aki tudja mit csinál, vagy inkább még az se. Ha mégis, végtelen alázattal!

A családod nem félt?

Féltenek, de nem akarnak megállítani. Édesanyám 1 év után kezdte el olvasni a blogot, és láttam rajta, hogy ez az egész nem tetszik neki. Ezen kívül néhány barátom van, aki nagyon kiakad ettől a témától.

Volt már dolgod a rendőrséggel a hobbyd miatt?

Nekem szerencsére nem. Biztonsági őrök miatt kellett már lapítanunk, és kutyák elől is szaladtunk már, de rendőrök még nem voltak. Figyelek rá, hogy ne zavarjak senkit, ne tűnjek fel, nem lopok el és nem hagyok ott semmit, nem rongálok. Ezek egyébként „alapszabályok” az urbexerek körében. Békések vagyunk, csak játszani szeretnénk… :)

Minek a “meghódítására” vagy a legbüszkébb?

A SOTE Elméleti Tömbjére, mert az Magyarország egyik legmagasabb épülete. De nagyon ütős volt a budai vár alatti vízhordó alagút is, és az istvántelki vonattemető, és a Tüskecsarnok is… Sorolhatnám, mert minden helyszín fantasztikus a maga nemében, hiába hangzik közhelyként.

Milyen visszajelzéseket kapsz a blog kapcsán?

Általában csak jókat, de bőven van hová fejlődnie! De ami a legjobb benne, hogy egyre több hozzám hasonló őrülttel találkozok általa. És az is jó, ha némi inspirációval hozzájárulhatok fantasztikus fotóanyagok létrehozásához. És ha az emberek felismerik, hogy a város sokkal több annál, mint amit a napi inga során érzékelnek belőle.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Az urbex nem normális, de ha mentek, szóljatok.

Tetszett az interjú? Megosztom Facebookon