érdekes. fontos. népszerű.

A hét bloggere

Elég volt a dekadencia évtizedéből, vissza a napsütéssel, hiszen mindenki erre vár!

Mielőtt belevágunk legújabb blogbemutatónkba, szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani a friss és alapos Bloginterjú blogot. Mint az nektek is bizonyára feltűnt, a hétbloggere sajnos nem tud az eredetileg tervezettek szerint frissülni, így kapóra jött lelkes ifjú bloggerünk. A két blog továbbra is különálló marad, de a blog.hu címlapján hamarosan egymást fogjuk váltani. Így mindig a legújabb interjú lesz kint, hogy ti mindig a legfrissebb posztról értesüljetek. Olvassátok őt is szeretettel, és bár van néha átfedés, most már két bloggal igyekszünk újabb és újabb lepleket lerántani a blog.hu közkedvelt bloggereiről.

Tehát most következzenek a 90-es évek szépségeiről és rémségeiről szóló blog írói, a 90es bloggerek! A Szandi megaposzt óta imádom őket, úgyhogy végre Bettie Page, Brunszvik Teréz, Gudea Enszi és Papi83 válaszolt Scooter és a korszak többi kedvenc dallamával kísérve szokásos kérdéseinkre és arra, hogy mitől is voltak olyan rettenetesek és érdekesek a 90-es évek.


Tudja-e rólad a környezeted, hogy blogolsz?

Bettie Page (BP):  Igen, a legtöbben tudják. Főleg, mióta szpemmelem a facebookot két naponta a posztjainkkal. de monjduk ha megismerkedem valakivel, akkor így nem ezzel indítok egyből.

Brunszvik Teréz (BT): Igen.

Gueda enszi (GE): Persze, meg kell ragadni minden reklámfelületet.

Papi83 (P83): Persze, ez egyáltalán nem titok. És nem is Neo nicknévvel futok, hogy baj legyen belőle.

Mit szólna a családod/környezeted ha kiderülne?

BP: Á, nem lenne baj, mert akkor ők is adhatnának ötleteket.

GE: Már kiderült. Azt mondták, hogy a blog semmire se jó, és még ma sem hiszik el, hogy jobb, mint a TV.

P83: Első kérdés a családtól: „Akkor te is olyan blogger vagy, mint az a Tomcat?” Válasz: „Ja, csak én nem építek kőhajító gépeket”. Viccen kívül: teljesen pozitívan viszonyul a környezetem a dologhoz. Talán egy kicsit különcnek tartanak miatta, de ezt meg nem bánom.

A legcikibb dolog valakitől megkérdezni, hogy miért lett a nicked az, ami. Tehát miért?

BP: Amikor pultos voltam, gyakran cserélődtek a lányok, a vendégek meg nem vették a fáradságot, hogy megjegyezzék az új neveket. Tehát minden lány Betti volt, és ezt egy idő után már én is elhittem, Bettie Page meg mindig is nagyon tetszett, és akkor így levágattam olyanra a hajam, kurváscsizmát húztam, és én lettem Bettie Page.

BT: Ez még szabad volt.

GE: Gudea a legjobb fej sumér uralkodó volt. Ha lett volna Sumér Bloggerszövetség, biztosan teljes mellszélességgel kiállt volna mellette.

P83: Roppant kreatív módon: a barátaim Papinak szólítanak (hogy miért, az már egy hosszabb történet), a szám pedig… nos, ennek kitalálását rátok bízom.

A második legkínosabb a blog nevét firtatni. Nos?

GE: Ez elég egyértelmű. Úgy éreztük, hogy a 90-es évekről szóló blogot 90es blognak a legcélszerűbb elnevezni. Egyszerű, könnyen megjegyezhető, ugyanakkor kristálytisztán rátapint a lényegre.

Mi volt a legfurcsább hely, ahol életedben posztot írtál?

BP: Annyira furcsa nem volt, mondjuk töri szigorlat után a tanszék előtt, vagy zh közben, én ilyen unalmasan inkább csak a munkahelyemen szoktam.

BT: Konyha???

GE: Ez valahogy mindig az asztalnál, rendezett körülmények között történik. A felmerülő ötleteket fejben tárolom egészen addig, amíg le nem ülhetek egy csendes szobában megírni őket.

P83: Csak a kontraszt kedvéért: egy ötcsillagos hotel lobbyja és a Győr-Pápa között „száguldó” gyorsvonat 2. osztálya (az OSZK már nagyon snassz lenne…).

Mennyit kerestél eddig blogolással (munka, hirdetés) és mennyi volt a kiadás?

BP: Nem kerestem még semennyit. Kiadás meg nem volt. Ja, de. Vettem egy '93-mas 100szor szépet. De az nem volt sok, mondjuk 150 Ft.

BT: Semennyit... és kiadás, hát áram, cigi, teja, meg csokoládé.

GE: Nullszaldós a dolog, kiadásnak csak az tudható be, amikor pénzkeresés helyett inkább ingyen írtam.

P83: Nonprofit szervezet volnánk, legfeljebb a blogolással kiesett munkaidőt lehetne kiadásként elszámolni. De ez meg értelmezhetetlen, mivel szabadidőmben csinálom.

Mi volt a legdurvább kommented és miért kaptad?

BP: Egyszer beszóltak Szandira, azt mondták lófeje van. Az nagyon rosszul esett.

BT: A durva komment nem baj, durvább, ha nincs komment.

GE: A 90es blogon szinte minden szívet átjár a nosztalgikus öröm, itt nincsenek durvaságok. A Gyűlölt Ellenségeinken viszont már voltam ugyanazon cikk alatt náci és judeoliberális is. Vélhetően azért, mert természetesen mindkettő vagyok.

P83: Nem szoktam mellre szívni a kommenteket, nem is emlékszem igazán durvára. Nem volt ilyen.

Három kedvenc magyar, külföldi nyelvű blogod?

BP: A magyarok közül a cyclechic és a judapest, bár már megszűnt, nekem mindig ők lesznek a number one. A külföldiek közül pedig dorothy surrenders.

BT: A Reakciót nagyon kedvelem, kiváltképp a kultúra rovatát, illetve a matrjoska.freeblog.hu - nak nagyon szeretem a stílusát, és most a mookid.freeblog.hu -t mint fotóblog nézegetem sokat.

GE: A szociálisan rendkívül éles szemű Modorosblog a Tibiékkel ápolt kollegiális viszony miatt sem maradhat ki a felsorolásból. Az ÁSÉS Brigád őszinteségét is nagyon szeretem, hiszen senki más nem vallja be, hogy a férfiak megszagolják a levágott nagylábujjkörmüket. Én sem. A Villáminterjú igazán cinikus pillanatai és a Vastagbőr is üde színfoltot jelentenek a politikailag korrekt Magyarországon.
A külföldiek közül csak a Strangemaps-re nézek rá időnként, amikor megint felhalmozódott rajta annyi anyag, ami lefoglal 1-2 órára. Gyerekkorom óta térképeket látok a felhőkben, az aszfaltrepedésekben és a szőnyegre kidőlt folyadékok foltjaiban, úgyhogy teljesen átérzem ezt a blogot.

P83: Gáz, ha nem sok blogot olvasok? Csak magyarokat tudnék mondani. Népszerűségi sorrendben: Gyűlölt Ellenségeink, Ugocsa Nobilitas (amíg üzemelt), Modorosblog. Bár be kell vallanom, mindegyikben kollégák működnek.

Ha egy nap külföldi bloggerré változva ébrednél az ágyban, ki szeretnél lenni?

BP: Egyértelműen Dorothy. Ő annyira menő, és okos, és jól ír. Meg ismer mindenkit.

BT: Nem akarok külföldi blogger lenni, simán legyek celeb...

GE: Minden nap külföldi bloggerként ébredek.

Mit dolgozol, amikor nem blogolsz?

BP: Főiskolára „járok”, mellette meg harcművészeti központban vagyok recepciós.

GE: Egyéb helyekre írogatok elvétve, valamint tisztességes munkát keresek, amiből végre tudnám tankolni a diákhitelből vett Ferrarimat.
P83: Idegenvezetőként funkcionálok. Emellett erősen gondolkozom azon, hogy egyetemi tanulmányaim lezárásaként szakdolgozatírással is foglalkoznom kéne.

Mit vásároltál magadnak utoljára? (Élelmiszert nem számítva.)

BP: Cipőt és táskát. Mi mást? Nő vagyok.

BT: Táskát, nagyot, minden beleférőset.

GE: Digitális metronómot. Meg egy McDonald’s-os hamburgert három hete. Az nem élelmiszer, de néha finom.
P83: A sör élelmiszernek számít? Amúgy meg a „kultúra” jegyében focimeccs-belépőt (Pápa-Haladás).

Szexeltél-e a blognak köszönhetoen, bloggerel, olvasóval, bárkivel?

BP: Én Kurtz ezredessel szerettem volna, de mire jöttem a bloghoz, ő éppen kiszállt, ezért át fogok pártolni Gudeához.

BT: Nem!

GE: Sajnos a bloggereket még nem kezeli méltó helyükön a társadalom, ezért nem vetik elém magukat minden pillanatban hálás szüzek. Bettie Page-től viszont van egy ígéretem, hogy a következő alkalommal már igennel válaszolhatok erre a kérdésre.
P83: Bloggerrel már igen, de nem a blognak köszönhetően. Bevallom, eddig még nem használtam fel ezt a képességemet csajozásra. Tehát a válaszom: eddig még nem, de talán ami késik, nem múlik.

 

Mi olyan vonzó és/vagy taszító a 90-es években, amiért épp azokról kezdtetek blogolni?

A blog egy lassan kialakuló elhatározás eredménye. Az előzmény, hogy a kocsmaasztalnál végtelen derültség közepette idézgettük gyermekkorunk NB I-es focistáit, akikre természetesen mindmáig emlékszünk. Hát hogy lehetne elfelejteni Karkusz Anasztáz nevét?! A téma később az élet több részletére is átterjedt, és rádöbbentünk, hogy a jelentős földrajzi távolságok dacára mindannyiunk gyermekkora szinte teljesen egyforma volt. Ebből arra következtettünk, hogy nyilván sokan vannak ugyanígy ezzel, és az eddigi működés alapján nem is kellett csalódnunk. Azt hiszem, néhány szem bepárásodott már a blognak köszönhetően, és nem tagadjuk, hogy ez időnként velünk is megesik. A másik motiváció már közben érintett meg bennünket. A 90-es évek vidám, színes, napsütéses életérzését össze sem lehet hasonlítani a 2000-es években uralkodó letargikus és komor hangulattal. Elhatároztuk hát, hogy elég volt a dekadencia évtizedéből, vissza a napsütéssel, hiszen mindenki erre vár!

P83: Amikor életem szerelme egy évtizednyi fűzés után beadta a derekát, és szerelmünk az évtized végén egy balatoni, viharos nyár estén teljesedett ki, miközben kint dörgött-villámlott, bent pedig Alice Deejay szolgáltatta az aláfestő zenét. Erre szokás mondani: elképzelni sem lehetett volna tökéletesebb estét! A legrosszabb emlék, amikor 2000. dec. 31-én a dátum 2001-re váltott át. Azt hiszem, ott kezdtek a dolgok rossz irányba fordulni...

G.E: Jóból nagyon sok volt, de egy tizenéves fiú élete mégiscsak a foci körül forog. Ezért a legjobb emlék az a 18 nap volt 1997-ben, amíg elhittem, hogy kint lehetünk egy VB-n. A legrosszabb a 19. nap volt.

B.P: A legjobb emlékem a 90-es évekből egyértelműen a Depeche Mode klub, mert akkor még tök más volt. Meg pl. nem táncoltunk soha, arra csak olyan 6 éve jöttünk rá, hogy de mégis lehet. Megvolt mindenkinek a kijelölt padja, minden bandának. És akkor jártak oda Cure-osok, de így soha nem értettük, hogy minek, és mindig meg akartuk őket verni. Egyszer a Népstadionhoz ki is hívott egy lány, mi kivonultunk csapatostul, de végülis a rivális banda nem jött el... Legrosszabb emlékem nincs a 90es évekből, mert minden jó volt. Még a rosszak is jók lettek az évek során. Sajnálom, hogy vége, mert a 2000-es évek feleannyira alkotott maradandót. De most komolyan, mikor lesz még egy Coco Jumbo, vagy Pretty Woman?

B.T: A legjobb az iskolai táborok, a záró estek, és a számháború. A legrosszabb a kleopátra frizura.

Tetszett az interjú? Megosztom Facebookon
süti beállítások módosítása