érdekes. fontos. népszerű.

A hét bloggere

Csak olyan csajokkal voltam blogok miatt, akik a fejemben is ott akartak lenni

nosferato Oszi az interjú készítésekor kilenc blogban volt érdekelt szerzőként, de nem lenne meglepő, ha ezt a számot a megjelenés után rögtön frissíteni kellene. A Hétköznapi helyesírás, B-oldal, és a Bünti - Mit érdemel az, aki...? atyja végre bevallja; léteznek blog groupie-k, akik közül egyet-kettőt neki is sikerült behatóbban megismernie!

Azon kevesek közé tartozol, akik névvel-arccal blogolnak. Tudatosan vállalod magad vagy egy véletlen lelepleződés áldozata lettél?

A nosferato nicket 12 éve használom, szerintem olyan 5 éve kötöttem hozzá, hogy az egyébként Horváth Oszkár. Az indaneten nem volt kérdés, hogy feltöltöm a képemet, és kiírom a nevemet, és egyáltalán nem bánom, ha megjegyzik. Ritkán van szélsőséges véleményem, a 90-es évek végén kifórumoztam magam, nem bonyolódok felesleges vitákba, és semmi problémám azzal, ha valaki teljesen más véleményen van valamiről, mint én, éppen ezért nem indokolja semmi, hogy dugdossam a nevemet. Egy ideig persze ment a huzavona, mint ahogy az iwiw és facebook adatlapokra sem mernek jövőbeni esetleges állásinterjúk miatt akármit kitenni az emberek, elgondolkodtam, politikus nem akarok lenni, céget így is vezethetek, írni jobban akarok, mint parádézni.

Vegyük sorra a blogjaidat! Melyik mikor indult? Mi adta az ötletet?

A Helyesírás blog volt az első, mindjárt a blog.hu-n, 2007. áprilisban. Ez 2008-ban a GoldenBlog kultblogok közt bekerült a TOP10-be, az indíttatást pedig a Toldy Ferenc Gimnáziumban volt igazgatómtól eltanult mentalitás adta, akinek még irodalomtanárként is az íróasztalán volt a Magyar helyesírás szabályai. Nekem is itt van a szótár és az MHSZ 2 méterre. Ami számomra fontos és sikeres, a B-oldal, amit Intestellar Overdrive és Rálf atya kollégákkal 2008. októberében indítottunk azokról a zenékről, amelyek meghatározták az életünket, ez a 2009-es GoldenBlogon részesült az olvasók elismerésében a 11. legjobb hazai mainstream blogként, ez mondjuk jól esett. Az idei Bünti - Mit érdemel az, aki...? 2010. januárban startolt, gimis és közgázos barátokkal vágtunk neki, hogy kitomboljuk magunkat az olyan hírek kapcsán, amelyből kiderül, elképesztő pofátlan emberekkel (is) élünk együtt.

Ha úgy vesszük, blognak tekinthető az ÁSÉS Brigád munkássága is, amit 1999-ben, miután Wordben sokadszor kaptuk vissza a hülyeségeinket, a freeweben helyeztünk el, és posztokhoz hasonló formában jelentek meg új dolgok. Ezt tizen hoztuk össze, a klasszikusnak számító Idegen helyen szarás című összefoglaló tanulmányba a mai napig belefutok a neten, de a SZOT üdülők emlékeivel és a gyerekkori hazudozásokkal együtt sok mindent lefed, pl. amikor azt hazudta a kolléga 16 évesen a többieknek, hogy a Zaranyi erdőben a nagyfesz távvezetékre láncot dobtak, és így lehetővé vált az időutazás. A felnőttkori tapasztalatok már kevésbé szalonképesek, de nagyon egyszerű: azokat a részeket, amik a legundorítóbbak az ÁSÉS blogon, ráfogom egy társszerzőre. :) A blogolás, és a saját név felvállalása egyébként annak is az eredménye, hogy az -ÁS-ÉS-re végződő szavak miatt sokak számára emészthetetlen nyelvezete miatt sok emberhez sok jó gondolat nem jutott el. Kevésbé ismert blogjaim lelhetőek még fel nosferato és Horváth Oszkár néven, valamint 17 éve csinálok számítógépen különböző zenéket, amiket szinte válogatás nélkül félkészen is felpakolok a b-oldal.hu/nosferato címre, a változatosság kedvéért az is egy blog.

Melyik blogodra vagy a legbüszkébb?

Az egyik, a Pozi (Pozitivitás) blog, amit a kutya nem olvas, és nekem szól, de a rengeteg fikázás, a Büntin és a Modorosblogon elkövetett kritikáim mellett úgy éreztem, valahol le kell írnom a jó dolgokat is. Itt egy hónapban egyszer összefoglalom, milyen apróságoknak tudtam örülni, ami lehet egy új lehajtó az alsó rakpartra, egy rádiós szereplés, vagy csak annyi, hogy valami pont ott volt, amikor kellett, ahol kerestem. Hátha ettől más is megtanul naponta örülni. Kicsit szépségkirálynősen naiv tematika. A másik az Oszkárság, ahol ritkán, de velősen megpróbálok értelmet kifacsarni értelmetlen alapgondolatokból. Ebből derül ki, milyen Oszkárnak lenni. És persze a B-oldal, ahol a legnagyobb sikernek azt érzem, hogy az olvasók, és később vendégszerzőként csatlakozott emberek anélkül vették le a nosztalgia szerepét, a pozitív hozzáállást, és azt, hogy mi csak azt akarjuk leírni, amit szeretünk, és csak minimálisan foglalkozni azzal, ami nem tetszik, hogy ezt külön szájbarágtuk volna. Nincsenek kötelező lemezkritikák annyival letudva, hogy "hát, nem tetszik", meg filmes írások azzal, hogy "a könyv jobb volt". Ráadásul tavaly elindult a B-oldal TV, amivel hamarosan remélem, az Indavideót is gazdagíthatjuk, egy profi tévés múlttal rendelkező barátom csatlakozásával koncertklipeket kezdtünk készteni, és teljesen szürreális körülmények között még nekem is készült egy klip az egyik zenémhez. Parádé, igazábból arra kellene büszkének lennem, hogy erre egyáltalán van időm!

A Büntin szigorú igazságosztó vagy. A mindennapokban is érzel kényszert, hogy megbüntesd azt, aki megérdemli?

Más az önbíráskodás, és más megmondani nagyon sok embernek, hogy valaki bunkó, hátha elszégyelli magát. Nem mondom, amikor valaki kidob egy hatfogásos mekis zacskót a kocsi ablakán, akkor megyek utána dudálva 5 percig, és az aluljáró lépcsőjén állva a gyereke kezére csapkodó idegbeteg anyukáktól is megkérdezem, hogy szerinte ez normális-e, de csak azzal a céllal, hogy szarul érezze magát. Ugyanakkor jól esne, ha a valóságban is letöltendő börtön járna állatkínzásért, komolyabb bírság taggelésért, szemetelésért, valódi büntetés a valódi bűnökért, és felmentés azoknak, akiket a rettegés vagy a túlélési ösztön késztetett olyan dolgokra, amik nem jutottak volna eszükbe.

Lehet blogokkal csajozni?

Azt remélem, tudjátok, hogy a blogolvasóknak csak 30%-a nő itt a környéken. Csajos dolgokkal és cukiságokkal talán könnyebb, de a jó gondolatokra és a baromkodásra szerencsére vevők máshol is a nők. Csajozni talán a legegyszerűbben szexbloggal lehet, meg Lovebox naplóval, de miután nehéz kiszűrni a Volesánszky Katalin féléket, csajozási céllal blogolni olyan, mint ágyúval menni verébre. Ha valaki szentel annak 3-4 hónapot, hogy nők és férfiak közti dolgokról írjon, történhetnek dolgok. A nagy olvasottságú blogoknál pedig a nagy számok törvényének köszönhetően bizony akad, aki illegeti magát a szerzőnek, nagyon becsülendő módon. A legkomolyabb becsajozásomat Modor Tibi blogjának köszönhetem, teljesen szürreális, hogy valaki azelőtt eldöntötte, hogy lefekszik a poszt írójával, mielőtt találkozott vele. Nem tudom, milyen lehet egy rockzenekar dobosának lenni, de minőségi különbség van abban, ha egy idegen ember a gondolataid és az írásod miatt akar megkapni, ahhoz képest, ha a fejrázásod miatt. Csak olyan csajokkal voltam blogok miatt, akik a fejemben is ott akartak lenni, tényleg rám voltak kíváncsiak, más, mint 10 mondat után a Gödörben, amikor nagy ritkán sikerül ismerkedősre, de még nem hazamenősre innom magamat.

Ezek szerint léteznek blog groupie-k?

Léteznek. THEY EXIST! Tudok olyat, aki kifejezetten indul a jó szövegű írogatókra, olyat is, aki szívesen lóg, vagy lógna olyan bloggerekkel, akiket mások is szeretnek, és olyan is van, aki azonnal rajongóként jelentkezik szolgálatra, bármit csinálunk. Én őket tényleg szeretem, de azért vállalom, hogy sikerült 1-2 ilyen jelenségből további tiszteletet kihozni. De mondok mást: az egyik barátom megérkezett egy fesztiválra B-oldal pólóban, és 30 percen belül a szálláson volt egy kimenős anyukával. Nem értjük az eseményeket, de tiszteljük érte. Amphiprion Ocellaris és Interstellar Overdrive-ot egy közgázos fesztiválon szintén B-oldal gearben megkérdezték az esti koncertek előtt, hogy ők-e a Quimby, tekintettel 30 körüli korukra. (Nem, nem ők.)

Hol vannak a legproblémásabb kommentelők?

Mások blogjain. :)

A másokkal közösen írt blogokon te vagy a nagyfőnök?

Nem igazán. Éppen azért sem, mert ennyire mindenlébenkanálnak lenni nem lehet úgy, hogy még az észt is osszam, és szerencsére kizárólag okos emberekkel vagyok körülvéve. A B-oldalon tavaly óta Overdrive a főszerkesztő, a Büntin pedig Bohóchal. A vállalkozásaimban vagyok én a főnök, de ott is látom, hogy ha lesz még egy, akkor abban már csak tulajdonos szeretnék lenni. A blogokon inkább amolyan board tagnak és egyszemélyes vének tanácsának elég tudnom magam, örülök, ha írhatok, és ha van rá néhány, a gondolataimat visszaigazoló, vagy akár megváltoztató komment, az nem izgat, hogy koncepcionálisan az legyen, amit én akarok. A Büntin nálam jóval tanultabb és értelmesebb kollégák is vannak, és van más közös blog is Modor Tibi - Izom Tibi - nathanp és Kocsmáros Rudi vonalon.Ebben a közegben meg bloggerként nem gondolom, hogy bármilyen megmondóembernek titulálhatnám magam.

Volt olyan ötleted, amit végül nem valósítottál meg vagy bármilyen okból zártál be működő blogot?

Nem, papírkutya vagyok kimondani, ha valami kifújt. A Helyesírásra nem írok ezer éve, a többi bloghoz képest kevesen nézik, de azért havonta kb. 10.000 oldalletöltés bejön, így szerintem anélkül is elketyeg a magyar nyelv szolgálatában, hogy drámát csinálnék abból, ha nem írok többet.

Hasonló vonalon bizniszelsz. Jó üzlet a bloggerkedés?

Lehet jó. Irgalmatlan mennyiségű WordPress weboldal készült az online ügynökségem kezei alatt, ezek is blogok, csak üzleti céllal, és rengeteg egyedi funkcióval, jó pénzért. A blog.hu blogokkal is sikerült már több-kevesebb pénzhez jutni. Igyekszem a szabadidőmben tenni valamit a bloghirdetések jó híréért, mert szerintem azok, akik sokezer embernek adnak napi néhány perc szórakozást, és friss tartalmat, megérdemlik, hogy keressenek vele. Sőt, aki igazán jó, megérdemelné, hogy ebből éljen. Ebből a szempontból a B-oldal igen kevés bloggal együtt szerencsésebb, de a legtöbb bloggert igazságtalanul szapulják egy-egy Index címlap esetén azzal, hogy "kell a pénz, mi?", mert elenyésző számban keresnek normális pénzt, ha egyáltalán. A Rabbitblog foglalkozott januárban a témával. Ez egy értékes reklámfelület, de kicsit úgy működik, mint az utcazenész élete: mindenki elismerően bólint, már talán meg is áll egy pár percre, de amíg nincs ott a hegedűtok néhány bekezdő repi százassal mutiba, addig nincs lóvé.

Kedvenc blogjaid?

A forevör lávom a Modorosblog, nagy megtiszteltetés, hogy saját néven kijöhettem 1-2 gondolattal. Emellett a Vidéki tyúkokat azért szeretem, mert korábbról ismertük egymást, egyszerre kezdték az írást a B-oldallal, és saját közösséget kovácsoltak a kommentelőkkel, ahogy Izomtibi is, Nyelvész Józsi, vagy a Tarda. Nagy ratyiság, de boldog vagyok, amikor látom, hogy másokat szeretnek. A Kinema blogon és Monty blogján nem temérdek, de annál jobb filmes írásra lel, aki nem kétszavas bejegyzésekre vágyik. Volt egy korábbi kezdeményezés, ami lefulladt, de nekem nagyon tetszett, a Kommentbajnok, komolyan, ha nincs, én csinálom meg. Ezen kívül a YouTube-on, ami ugye elvileg egy videoblog, mióta van B-oldal csatorna, fel vagyok iratkozva producereknek, elektronikus zenével foglalkozóknak szóló érdekes csatornákra, ilyen az Ableton csatornája, a DubSpot, valamint Nico Luminous és Boon Doc videói, akik hasonló holmikkal dolgoznak otthon a zenéken, mint én, csak hangyafasznyit tehetségesebbek nálam.

Mi lesz a következő dolgod az interjú után?

Vezetői számvitelt gyakorolok bent a közgázon néhány csoporttárssal, kicsit elmentem így (31 évesen) utolsó évemben a pszichologizálás és a "mi van az emberek fejében" jellegű okoskodások irányába (Modor Tibi, fossál be!:)). Még ezt a harcot meg kell vívjam a számokkal, aztán hátradőlhetek, meg játszhatok betmeneset talárban.

Tetszett az interjú? Megosztom Facebookon
süti beállítások módosítása